2013. január 3., csütörtök

Gurula, gurula… Zanya! - Egy PIC-i történet 3.

Előző rész >>>
A várandósság a huszadik héttől valódi terhességgé vált. Semmi bajom nem volt, és mégis minden bajom volt. Szerencsére a hasamon kívül szinte nem is híztam semmit, ami a megevett ételmennyiséget tekintve valóságos csoda. Mégis nehezen vettem a levegőt, a tetőtérbe vezető lépcsőn félúton meg kellett állnom pihenni, mert majd’ meghaltam, a keresztcsontomban pedig állandósult a hasogató fájdalom állva, ülve és fekve egyaránt. Egyéb altáji problémáimról pedig nem szívesen írok részleteket a nyilvánosságnak.
  
A családot többnyire a lakás közepéről, egy-egy karlegyintéssel dirigáltam, véletlenül sem lehajolva semmiért. A lavórt kivitettem a teregetéshez, a lapátot odatartattam a partvishoz, az edényeket odahordattam a mosogatáshoz.
  
Azért nem hagytam el magam teljesen. Gyorsan elvégeztem 8 hétvége alatt Pécsen egy pályázatíró tanfolyamot, és itthon egy négynapos jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Csináltam a „R.R.”* kismamatornát a nappaliban és voltam párszor uszodában. Május közepén voltunk esküvőn, ahol még táncoltunk is, rákövetkező hétvégén pedig elvonatoztam Budapestre, részt venni egy online-marketing konferencián, és ott átvenni az Imamikkal az „Év Anyavállalata” versenyen elnyert első díjat.
  
Vasárnap hazafelé a vonaton bóbiskolva nem gondoltam, hogy három nap múlva már a szülészeten fogok feküdni, felkészülve a legrosszabbra is.

FOLYT. KÖV.